Elérkeztünk az Asterix-értékelők 10. fejezetéhez, egyben a 10. Asterix-albumhoz, a légionáriushoz, mely 1967-ben jelent meg először franciahonban. Lássuk, mit tartogat számunkra ez a szép jubíleum':



Cím: Asterix the Legionary
Eredeti kiadás: Astérix Légionnarie, 1967.

A zseniálisra szabott, utazós 'Britannia' után az előző rész némileg visszafogottabb, otthoni kalandjai után most hőseink újra elhagyják szeretett falucskájukat egy nagyobb kaland "ígéretében".

Valójában a kaland újra egy az eddigi albumokban jól bevált alap, egy "mentőekszpedíció". Hogy ezúttal kit kell megmenteni, azt elmesélem:

Az egész ott kezdődik, hogy Obelix megbetegszik. Mégpedig egy csúnya nyavaja éri: A szerelem. Tárgya pedig a fiatal Panacea, aki azért lehet most hirtelen egy feltűnő jelenség a Gallok zárt közösségében, mert két teljes évig volt erasmuson... őh, úgyértem külföldi tanulmányúton Condatum városában.



A lány Idefix kutyuson kívül mindenkinek szimpatikus, bár Obelix kutyusának is hamar elpárolognak negatív érzései a szőkeséggel szemben.



Asterix persze szeretne segíteni balga barátján, és tippeket ad, hogyan is illő közelíteni egy fiatal hölgyhöz. Gigantikus kősziklák helyett inkább virág passzol ajándékba.



Az erdőben Obelix virágszedés közben gallyá ver egy kisebb római alakulatot, ám az ajándék átadásakor szörnyű hírek érkeznek.:
Kiderül, Panacea tanulmányai során egy Tragicomix nevezetű fiatalember eljegyezte őt, aki most bajban van, csatlakozott a római idegenlégióhoz, és útban van Afrika felé. (Ez speciel meghitt emlékeket idéz föl egy másik író műveivel kapcsolatban...)



Szóval több sem kell Obelixéknek, megigérik, hogy útrakelnek, és vissza sem térnek Tragicomix nélkül. A közeli Condatum városában Asterix Tragicomix után nyomoz. A bürokrácia útvesztőin keresztül nagy nehezen megtudjuk, amit eddig is tudhattunk; A fiatalember Afrikába fog indulni a légióval.

Egyetlen esélyt abban látják kiszabadításában, ha maguk is beállnak a római idegenlégióba.



Na itt kezdődik az őrület. Asterixéket leszámítva is a légió történetének legszerencsétlenebb bagázsa verődik össze ezalkalommal. Van köztük egyiptomi, Gót, Görög, Brit, Belga és persze Gall. A korábbi részekből már megismert Gót "beszéd" és egyiptomi hieroglifák ezúttal is előkerülnek.





Megkezdődik a kiképzés. A rómaiak elhatározzák, hogy kikészítik az újoncokat, de természetesen visszájára fordul a dolog. A kőkemény kiképzőtisztek sírvafakadnak, a könyörtelen szakács pedig egész egyszerűen a saját kondérjában köt ki, midőn jobb belátásra térítik az étel minőségét illetően.



És itt most komolyra fordítom a sószt; Mindazoknak, akik a képregény műfaji létjogosultságával vitatkoznak, íme egy példa, mely egyfelől vicces és stílusos, magyarul érték, másfelől bármelyik másik műfajban kivitelezhetetlen:



Most azon gondolkodok, hogy merjek-e ebbe a témába belemenni. De nem, nem mélyedek bele, mert talán ez nem a megfelelő hely. Nézzünk egy másik példát arra inkább, hogy a szerzők sziporkáznak:


(A kép Théodore Gericalult a Medúza tutaja c. képének analógiájára épül.)

Na, de ha már ennél a képnél tartunk, elmondom, hogyan kerültek kedvenc kalózaink ilyen csúnya (bár nem szokatlan) helyzetbe. A szedettvetett társaság elindul végre Afrika felé. Ezalatt kezelnivalóra idegelnek egy sziklakemény rabszolgahajcsár kapitányt. És még drága kalóz barátaik is feltűnnek, akik egy ideje kétszer is megnézik ,hogy milyen hajókba kötnek bele. De mivel csak egy római gályával van dolguk, hát...

Tévedni emberi dolog...

Megérkezünk hát az afrikai hadszíntérre, ahol a japán túristákat megszégyenítően viselkedő kis csapat maga Julius Caesar agysejtjeinek számát csökkenti tovább. Ezért szerencsétlen parancsnokukat le is tartóztatják.



Asterixék közben egy alkoholista légióstól megtudakolják, merre lelik Panacea vőlegényét, Tragicomixot. Rosszak a hírek. Csatában elbukott. Jobb esetben fogvatartják az ellenséges Scipio táborában.



Az éj leple alatt Asterixék át is verekedik magukat Scipiohoz, és rátalálnak a Disney-i adottságokkal rendelkező aranyifjú Tragicomixot.



Reggel Caesar és Scipio seregei megütköznek, már aki meg tudja különböztetni magát az ellenféltől.

Végül Scipio elbukik. Obelix pedig feszültséglevezetésképp péppé veri a nyertes sereget távoztában'.



Végezetül összefutnak Juliussal is, aki nekik köszöni meg a győztes csatát, és elengedi őket haza (mert volna mást mondani...). Könnyes búcsút vesznek a légiós cimbiktől, mentükben elsüllyesztik a kalózok főníciai kölcsönhajóját, és végre viszaérkeznek a csendes kis falucskájukba. The End. :)



Ez a rész szerkezetileg három felvonásra bontható. Egy kedves otthoni kezdet, egy nagyon erős középrész, Asterixék kalandjai a légióban, és egy befejező nagykaland, Tragikomix kiszabadítása.



E fejezet bizony a legerősebb Asterix kötetek közül való. Mintha ezt most a szokottnál is nagyobb lelkesedéssel készítették volna. Benne vannak a jóöreg, lerágott Asterix dolgok, de emellett újszerű és eredeti is. És a sok pofon mellett is árad belőle az embereszeretet, például mikor a végén igaz szívvel kezet ráznak az őrvezetőjükkel. A sokszínű agyament idegenlégiós pedig ugyancsak nagyon ízletes fűszeréül szolgál a sztorinak.



Számokban:

Rajz: 95%
Történet: 90%
Szerkezet: 95%
Hangulat: 92%
Humor: 90%




Hamarosan folytatódik a leírássorozat a 11. kötettel!

r

 

• Pilcz Roland | Címkék: asterix, goscinny, julius caesar, képregény, légió, légionárius, legionary, obelix, panacea, uderzo